Kolozsváryné Csuti Beáta vagyok. Szakterületem a grafológia és írásszakértés.
Már fiatal koromban jelentkezett a vágy arra, hogy valamilyen formában, de foglalkozzak az írás tudományával. A későbbiekben még inkább kezdett erősödni ez a belső késztetés, érdeklődés ami párhuzamban jelentkezett arra vonatkozóan is, hogy a lélek rejtelmeit megismerjem. Fejlett igazságérzettel rendelkezem, szeretem fürkészni a dolgok "miértjét", s természetesen igénylem azt is, hogy a kérdéseimre választ kapjak.
A grafológiával 2000 óta állok kapcsolatban, tanulmányaimat Pécsen, aztán Budapesten folytattam a Regionális Grafológusképző és Szakértő Központ keretein belül. Ennél az intézménynél szereztem meg felsőfokú grafológusi, ill. írásszakértői képesítéseimet is. Tanáraimnak hálás vagyok, akik bevezettek és megtanítottak erre a csodálatos szakma művelésére. A pécsi iskola Fazekasné Visnyei Irma vezetésével, a budapesti intézmény pedig Gulyás Jenő István igazgatása alatt működött.
Szakmai célom: segíteni mindazoknak, akik az önmegismerés és önfejlesztés útjára lépett és tudatosan akarják élni, s irányítani életüket,- a sikert szem előtt tartva.
A szomorú gazdasági helyzet miatt, napjainkban az egyik legfontosabb célja mindenkinek a megélhetés, az anyagi biztonságuk fenntartása. Ehhez kapcsolódik munkaviszonyaink, kapcsolataink minősége, - vagyis milyen építő, vagy gátló környezettel vagyunk körülvéve?!
Ebben az iránymutatásban, illetve tanácsadásban segítek a hozzám fordulóknak.